Ugrás a tartalomra

A Közlekedési Múzeum gyűjteményének legújabb szerzeménye

Miénk az Egyesült magyar gőzhajózási társulat részvénye

A Közlekedési Múzeum szívügyének tekinti a magyar közlekedéstörténet archív dokumentumainak felkutatását és gyűjtését. 

A magyar hajózástörténetben méltatlanul elfeledett, a DDSG kihívójaként 1871-ben megalakult Egyesült magyar gőzhajózási társulat (1871–1874) 200 forintos részvényéből eddig egyetlen példány sem volt a Múzeum gyűjteményében, ezért amikor aukción felbukkant egy példánya, a Múzeum megvásárolta azt. A részvényen bal oldalon látható levágás a részvény érvénytelenítését mutatja, a részvény hajtásán túl az összes osztalékjegy megvan 1920-ig.

Néhány szóban a Társulat történetéről: a vállalat öt korábbi, kisebb hajózási társaság egyesüléséből állt fel, hajóparkja kezdetben 43 db lapátkerekes gőzhajóból, 4 db áruszállító csavaros gőzhajóból és 155 db uszályból állt. A Társulat 1871 májusában részvénykibocsátás révén (ez a részvény látható a képen) akarta rendezni pénzügyi helyzetét – sikertelenül. Az egyesült társaságoktól „örökölt” hatalmas adósságállományt csak továbbgörgetni tudta, a rossz vállalati szervezés és a kevés likvid tőke extenzív növekedésbe való invesztálása pedig tovább súlyosbította a Társulat pénzügyi helyzetét.

A vezetőség a súlyos helyzetet látva 1873-ban tárgyalásba kezdett a DDSG-vel, aminek vége 1874 tavaszán a teljes ingó- és ingatlan, valamint eszközpark eladása és a vállalat felszámolása lett. A DDSG a részvénytulajdonosoknak osztalékot fizetett, a részvényeket pedig bevágással érvénytelenítették. A DDSG jelentősen megerősödött; hajóállománya az Egyesült Magyar felvásárlása után 200 gőzhajó és 720 uszály lett.

 

Adatok forrása:

Denkschrift der ersten k. k. privilegirten Donau-Dampfschiffahrts-Gesellschaft zur Erinnerung ihres fünfzigjährigen Bestandes. Wien, 1881.

http://hajoregiszter.hu/tarsasagok/belvizi/egyesult_magyar_g_otilde_zhajozasi_tarsulat/192

Jankó Béla: A magyar dunai gőzhajózás története 1817-1947. Bp., 1968.

 

Fotó: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum