A kiállítás a teljes vertikumon keresztül kíséri a látogatót. A tárlat izgalmas tematika mentén enged betekintést a magyar alumíniumipar száz évre visszatekintő történetébe – a bauxitkutatást, bányászatot, timföldgyártást, alumíniumkohászatot, félkész – és készárugyártást, valamint a hazai alumínium előállításához nélkülözhetetlen tudományos kutató- és tervezőmunkát egyaránt ismerteti.

Megtalálhatók itt az 1930-as évek eredeti használati alumíniumtárgyai, mérőeszközök, timföld mintavevő készülék, kohókád, rakodó és szállító gépek makettjei, de az esztétikum is képviselteti magát kisplasztikák, plakettek, emlékérmek és egyéb alumíniumból készült műtárgyak képében. Az érdekességek sora még mindig nem ér véget! A kiállításon szemügyre vehető többek között az 1950-es évek bányászegyenruhája, de még Farkas Bertalan magyar űrhajós alumínium ételdobozának másodpéldánya is, melyet hazai kutatóink kísérleteztek ki és állítottak elő. Az állandó kiállítás keretei között látogatóink eredeti dokumentumokat, korabeli fotókat és iratokat, valamint műszaki-technológiai folyamatábrákat is megtekinthetnek.

Mindemellett igazi kuriózum egy bauxitbánya mesterséges, de élethű módon kiképzett fejtésvágata. A bauxittal beborított vágaton áthaladva a bauxitbányászat néhány jellegzetes kézi eszközével ismerkedhetünk meg.

Az érvényes járványügyi előírások szerint kiállításaink látogatása során 2022. március 7-étől kezdve nem kötelező a maszk viselése, védettségi igazolvány sem szükséges.